A fizikai mozgásról mindannyian tudjuk, hogy jót tesz. Mégis, sokszor nehéz rászánni magunkat: korán kelni, elindulni, megérkezni, megfeszülni, majd újra ellazulni. És mégis, alig ismerek olyat, aki egy edzés végén azt mondta volna: „kár volt”. Általában épp ellenkezőleg történik.
A testünk dolgozik, a pulzusunk megemelkedik, a légzésünk elmélyül és megérkezik az ismerős friss energia. A mozdulatnak mindig van hatása ránk.
A testünk edzése nem csak izmokat formál.
Rendet tesz a gondolatok között.
Megnyitja a légzést.
Megszelídíti a feszültséget.
Visszahelyez minket a saját jelenünkbe.
És közben észrevétlenül tanít: állóképességre, kitartásra, koncentrációra és arra, hogy képesek vagyunk többre, mint elsőre gondolnánk.
Ahogy a testünknek szüksége van mozgásra, úgy a belső világunk is igényli a saját „edzését”.
Azt a fajta figyelmet, ami nem mérhető lépésszámmal vagy kilókkal, mégis ugyanúgy dolgozik bennünk.
A belső munka sokszor egészen hasonló kihívásokat hoz.
Eleinte kényelmetlen.
Néha nehezebb, mint amire számítunk.
Előfordul, hogy nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá.
És mégis, amikor megtesszük az első lépést, ritkán bánjuk meg.
A belső világunk edzése kreatív gondolkodást, önreflexiót, jelenlétet, bátorságot és időnként komfortzónán túli megmozdulást kíván.
De ugyanúgy működik, mint a fizikai sport: az elején talán nehéz, majd lassan összeáll bennünk valami, és a végén megérkezik a megkönnyebbülés.
Hiszem — és ez az egész filozófiám alapja — hogy a kettő nem választható szét.
A testünk és a belső világunk állapota folyamatos párbeszédben van egymással.
Amit belül érzünk, az kívül is megjelenik: a testtartásunkban, a kisugárzásunkban, a kommunikációnkban, abban, ahogyan megjelenünk a világban.
És fordítva is igaz:
Egy erősebb, rugalmasabb test sokszor erősebb belső tartást hordoz.
Egy tisztább belső tér pedig könnyebbé teszi a mozgást, a ritmust, az energiát.
A kettő nem konkurál.
A kettő egymást erősíti.
Ezért érezzük azt sokszor, hogy bár nehéz volt elindulni, végül megérte: mert a mozgás nem csak fizikai állapotot, hanem belső teret is rendez.
És ezért működik a coaching is: mert a belső világunk edzése legalább olyan fontos, mint a testünké.
Talán a legfontosabb kérdés nem az, hogy melyikkel kezdjük.
Hanem az, hogy észrevesszük-e a kettő összefüggését.
Hogy meghalljuk-e, mire van szüksége a testünknek — és mire vágyik a lelkünk.
Mert amikor ez a két mozgás összehangolódik, ott történik valami igazán lényeges:
Többnek érezzük magunkat.
Könnyebbnek.
Tisztábbnak.
Jelenlévőbbnek.
